Emlő onkológia

emlővizsgálat Debrecen

Szakrendelés

Az emlő betegségei a hölgyek körében az egyik leggyakrabban előforduló egészségügyi problémának számítanak. Fiatalkorban inkább a jóindulatú elváltozások, ciszták, gyulladásos és hormonális eredetű kórképek a jellemzőek, míg a kor előrehaladtával már egyre inkább gondolni kell a rosszindulatú emlőbetegségekre is. Szinte az összes rosszindulatú daganat közül az emlőrák gyógyítható a legeredményesebben. Erre a betegségre különösen igaz, hogy minél korábbi stádiumban kerül felismerésre, annál nagyobb esély van a teljes gyógyulásra.

emlővizsgálat magánrendelés debrecen

Kivizsgálás

Amennyiben emlőfájdalomtól szenved, még inkább, ha az emlőjében csomót tapint, vagy akár csak más formájúnak, méretűnek, tapintatúnak érzi, mint korábban, ne halogassa az emlősebészeti kivizsgálást!

Bármilyen emlővel kapcsolatos problémával vagy időszakos jelleggel szűrővizsgálat céljából forduljon hozzánk bizalommal – kedd délutánonként várjuk a Borostyán Medical Centerben az emlő-onkológiai szakrendelésen. Amennyiben olyan képalkotó vizsgálatra van szükség, amely helyben nem áll rendelkezésre, azt a legrövidebb időn belül megszervezzük. A keddi szakrendelésen teljes diszkréció mellett, barátságos környezetben várjuk személyre szabott konzultáció, komplex kivizsgálás vagy akár kisebb, ambuláns beavatkozások elvégzése céljából.

Amennyiben önnek fontos az egészsége, 40-50 éves kortól akár panaszmentesen is érdemes ellátogatnia a Borostyán Medical Centerbe, hiszen teljes körű onkológiai szűrőcsomagunk jó pár évre biztosítja onkológiai szempontból az ön egészségét és nyugalmát.

Uraink, mindez önökre is igaz lehet! A férfiaknál is előfordulnak emlőbetegségek, amelyek kivizsgálást, kezelést igényelhetnek. Ez nem lehet szégyenkezés vagy oda nem figyelés kérdése.

A rosszindulatú betegségek mellett bármilyen általános sebészeti problémával, panasszal is szívesen látjuk. Legyen szó konzultációról, kivizsgálásról, vagy akár szemölcsök, anyajegyek, zsírdaganatok eltávolításáról, esetleg sebellátásról, varratszedésről, tályogok megnyitásáról, ambuláns körülmények között, Dr. Dinya Tamás sebész-onkológus szakorvosunk a legnagyobb odafigyeléssel tesz meg mindent, hogy orvosolja problémáját.

Árak

Szakorvosi vizsgálat 20.000 Ft
Szakorvosi kontroll 15.000 Ft

Szeretettel várja Önt a debreceni Borostyán Medical Center magánrendelése!
Bejelentkezéshez előzetes regisztráció szükséges!
Bejelentkezés: +3620/339 9861

Talán már mindenki hallotta, hogy október az emlőrák elleni küzdelem hónapja. Jelen írásban néhány gyakori tévhitet szeretnék sorra venni – és megcáfolni -, melyek rendre felmerülnek a szakrendelésen.

Az emlőrák fájdalmas

Nem, legalábbis nem feltétlenül. Noha a leggyakrabban erre panaszkodnak a hölgyek, az emlőfájdalom, legfőképpen a menstruációs ciklussal összefüggő fájdalom általában nem rosszindulatú betegség jele.

Az emlőrák csak időskorban fordulhat elő

Nem. Kétségtelen, hogy az emlőrákos esetek zöme 50-70 év között jelentkezik, de az esetek 5-10%-ában fiatalkorban is kialakulhat. Ilyenkor mindig gondolni kell a genetikai öröklődés lehetőségére is.

A családomban előfordult emlőrák. Nálam is biztosan is kialakul.

Nem. Az emlőrák a leggyakoribb rosszindulatú betegség a nők körében, a családban előforduló 1-2 különálló eset nem feltétlenül jelent genetikai halmozódást, de tudni kell, hogy a családtagok rizikója ilyenkor is magasabb néhány százalékkal az átlagnál a daganat kialakulására nézve.

A mammográfia fájdalmas

Kétségtelen, hogy egyes hölgyek érezhetnek enyhe kellemetlenséget a vizsgálat során, de az is tény, hogy a mai korszerű digitális készülékek már sokkal kevésbé szorítják össze az emlőt, mint korábban, tehát a fájdalomtól való félelem manapság már nem lehet ok a vizsgálat elodázására.

A mammográfia hatástalan

Nem. Sokan panaszkodnak, hogy rendszeresen járnak szűrésre, mégis emlőrák alakult ki náluk. Ez igaz, de ettől a szűrés fontos és hatásos. A szűrés nem megelőzni hivatott egy daganat kialakulását – az emlőszűrés legnagyobb előnye, hogy az egyébként is kialakuló betegséget korai stádiumban fedezi fel. Márpedig az emlőrák esetén fokozottan igaz, hogy az idejekorán felismert eseteknél a teljes gyógyulás esélye hatványozottan magasabb.

Bármilyen emlőbetegséggel, panasszal, vagy éppen megelőzés, szűrés céljából bátran keressék fel a Borostyán Medical Centerben az Emlőbetegségek szakrendelésünket!

Jelentkezzen

Kérem, bizonyítsa, hogy nem robot. Válassza ki a szívet.

Visszahívjuk!